A nádi pontyozás módszertana

 

A pontyozáshoz számos módszer kínálkozik, de ezek közül az egyik legérdekesebb, és számomra egyértelműen a legszebb a nádi pontyozás. Pergető horgász lévén nagyon ritkán pontyozom, de olyankor keresek egy csendes helyet valamilyen növényes területet, és oda kezdek etetni. Nem biztos, hogy éppen a nádban, ebből a szempontból nem vagyok válogatós. A lényeg a növényszéli úszózás, hiszen a kapás pillanatáért csinálom csak az egészet. Azért a másodpercért, amikor a ponty kiteszi, esetleg kifekteti az úszót a vízből.

 

A hely kiválasztása cseppet sem egyszerű. A pontyok fix útvonalakon, vadásznyelven szólva váltókon közlekednek és erről nagyon hosszadalmas etetéssel lehet csak eltéríteni őket. Sokkal egyszerűbb kifigyelni a mozgásukat, és ez alapján kiválasztani a helyet. Ezután jöhet a fürdés. A kiválasztott helyet előtte alaposan körbejárom, feltérképezem, vannak-e benne tuskók, és az úszó helyét tuskómentes területre tervezem. Sőt innen még kisebb-nagyobb ágakat, gallyakat is eltávolítom, nehogy akadályozzák a horgászbotot.

Nádban vagy gyékényben egy bottal szoktam horgászni, hínár vagy más úszó vízi növény szélében néha kettővel, így itt a két úszónak is helyet kell készíteni. A  két úszó úgy 1-1,5 méterre lehet egymástól. Ha közelebb van, egy jó ponty könnyen összekeveri a két felszerelést, ha távolabb, ide-oda kell kapkodni a fejemet, hogy le ne maradjak a kapásról. A Tisza-tavon általában 0,8 - 1,3 méteres víz van a jó helyeken, nem mindegy tehát, hogy milyen messzire állok meg a csónakkal. A régi balatoni horgászok egészen közel álltak meg az úszóhoz, néha csak annyira, amennyire a bot kinyúlt a csónakból. Igen, ott az északi part nádasaiban akár két méteres, vagy mélyebb vizek is voltak. A Tisza-tavon a sekélyebb víz miatt ennél lényegesen messzebbre kell állni, a 10-12 méter a minimum, de a 15-20 méter sem túlzás.

A siker nagyrészt az etetésen múlik. Mivel a Tisza-tó táplálékban gazdag vizek közé tartozik, kulcsfontosságú az etetés idejének és mennyiségének a helyes kiválasztása. A mennyiség az egyszerűbb kérdés. Az első etetésnek kell a legnagyobb adagnak, ez akár 3-4 kg kukorica is lehet. Utána ha a pontyok már odataláltak és a napi adagból már alig fogyasztanak a keszegek, bőven elég az 1-2 kg takarmány etetésenként.

Etetni mindig a horgászat ideje előtt kell. Ha mondjuk este héttől akarok horgászni, akkor hat fél hét körül kell etetnem azokon a napokon is, amikor nem horgászom. Ha már rendszeresen horgászom a helyet akaratlanul is megváltoztatom az időzítést. A horgászat megkezdésekor kevesebbet etetek, horgászat közben rá-rádobok egy-egy marékkal, de nem etetek sokat, mert akkor a pontyok azt eszik, nem a csalit. A horgászat végeztével szórom be a maradék kukoricát. Ha például általában sötétedésig horgászom, 2-3 nap alatt rászoktatom a pontyokat az új időpontra. Ilyenkor érdemes, sőt kell is maradni az este első óráiban, és a kapás nem is marad el.

Csaliként  mindig ugyanazt a kukoricát használom, amivel etetek. Főtt kukoricával nincs gond, de az áztatott kukorica horogra tűzéséhez jól jön egy kisebb fúró. A kukoricát úgy szoktam feltűzni, hogy a horog hegye ne látszódjon ki. Ez azért fontos, mert az etetés több pontyot csalhat be egy kis területre és ahogy ott mozognak, könnyen beleakadnak a zsinórba, odébb sodorva az egész szereléket, a talajon vonszolva a horgot. Ha kint van a hegy, könnyen beleakadhat bármibe és ez akár elakadást is jelenthet, de az is lehet, hogy épp csak annyira akad meg, hogy a ponty ne tudja felszippantani. Ez az utóbbi súlyosabb, hiszen ilyenkor fogalmunk sincs, hogy miért nem volt kapás.

A nádi, növényszéli horgászathoz mindenképpen hosszú, 330-360 cm-es, erős bot kell, hiszen a halat, azonnal el kell fordítani a növényől. Én újabban egy 3 librás, 360-as pontyozó botot használok, de közelmúltban tesztelt 2 és fél librás is jól megfelelt. Sokáig pontyoztam egy 330 cm-es, revolveres ABU-val és multiorsóval. A multi legnagyobb előnye az volt, hogy akasztás közben is meg lehetett tekerni, és ezzel is zsinórt tudtam lopni a pontytól.

Mindezek ellenére a nádi, növényszéli horgászatnak nem a bot és orsó a legfontosabb darabja. Mindenképpen jó minőségű, aránylag kemény monofil zsinórt érdemes használni. A lágy zsinórok már 10 méteren is képesek nyúlni 60-80 centit, vagy akár egy métert, és ez gyakran elég a halnak, hogy belekeveredjen a növénybe. A fonott zsinórokat én nem használom úszós pontyozáshoz. Egyrészt általában úsznak a vízen és ha van egy kis áramlás vagy szél. Akkor az a zsinórba kapaszkodva ki is húzhatja az úszót a jó helyről; másrészt a valódi fonott zsinórok megfeszített állapotban sérülékenyebbek a monofilnál, és a nádlevél éle könnyen elvághatja őket. A jelenlegi monofil zsinórok 0,30-0,35-0,40 mm átmérő mellett már jó esélyt adnak. Azért írok ilyen tág határt, mert a zsinór vastagságát egyértelműen a hely jellege, és a várható halak mérete szabja meg. Minél sűrűbb a növény és nagyobb a pontyok, annál inkább kell a vastagabb zsinór.

A zsinórhoz tartozó kérdés az orsó fékbeállítása is. Én soha sem zárom le teljesen az orsót, hanem beállítom a féket a bot és zsinór erejéhez. Ha a hal olyan irányba megy, amerre nem akarom engedni, egyszerűen kézzel fogom le a dobot, de ha éppen a nyílt víz felé indul, jobb ha meg tudja húzni a féket fárasztás közben.

A nádi pontyozás egyik legkritikusabb része az úszó. Sajnos, alig-alig lehet jó úszót kapni. Az aránylag nagy erejű üres bevágások szinte eszik az úszókat: az egyik eltörik, a másikból kiszakad a zsinórvezető szem. A jól látható úszókat ezért házilag erősítem a kritikus pontokon, és egyidejűleg általában némi kis ólmot is teszek rájuk, hogy kisebb súllyal tudjam elültetni őket. A feltolós úszók ugyanis akkor tudnak jól működni, ha túl van súlyozva. Ekkor nem mozdul el a jó helyről, és a zsinóron fixen rögzített ólom megemelésére látványosan reagál. Ehhez persze az is kell, hogy a horog aránylag közel, 4-6 cm-re legyen az ólomtól. Az ólom rögzítésére két szelepgumit használok, de jó a zsinór mellé az ólom furatába behúzott befőttesgumi, vagy akár egy gyufaszál is. 

Fontos a horog kiválasztása is. A vékony húsú horgok nyílt vízre valók, a növény szélében inkább közepes, be a nádasba kimondottan vastag húsú horgokat célszerű használni. Nádban vagy a növényben elméletileg bármikor számíthatunk kapásra, de azért tagadhatatlan, hogy a késő délutáni, kora esti órák a legjobbak. Néha jó még a hajnal is, sőt este vagy éjszaka is lehet eredményes. Az időpont megválasztásakor mindenképpen figyelembe kell venni az előző napok etetésének idejét, hiszen ahogy már említettem a pontyok nem csak helyhez, hanem időponthoz is jól hozzászoktathatók.

A Tisza-tavi horgászat egyik legnagyobb problémáját a szél jelentheti. Egyrészt nehézkessé teszi a horgászatot, hiszen a folyamatos hullámzás által keltett zörgés nagymértékben zavarja a halakat, másrészt a gyorsan bezavarosodó és könnyen lehűlő sekély víz napokra megszüntetheti a fogási lehetőségeket. Tapasztalataim szerint a pontyok viharok előtt kifejezetten jól esznek, de a szeles napok után 1-2 napig még nagyon kicsi az esély a kapásra. Ennek ellenére "jó buli" a pontyozás, bár az én esetemben ez főleg holdtölte időszakára korlátozódik, mert akkor kisebb az esély a harcsa fogására.

 

          Füstös Gábor       

         (Magyar Horgász)